Előjelentkezés és Hozzájárulási Felhívás a
Magyar Tudományos Akadémia Alapításának 200
Évfordulója Alkalmából Szervezett
Külső Tagok Tudományos Szimpóziumára
Tisztelt MTA Külső Tagtárs!
2023-ban Módy István és Tigyi Gábor, az Amerikai Magyar Akadémikusok Társasága (AMAT)
alapító tagjainak kezdeményezésére az MTA Elnökségének és az Akadémia külső tagjainak
bevonásával és támogatásával elkezdődött az MTA 200 – Külső Tagok Tudományos
Szimpózium szervezése. A szervezőbizottsághoz számos tagtársunk csatlakozott és ajánlásaik alapján jött létre a mellékelt program. A két napos rendezvény során 5 Nobel- és Abel-díjas tudós és az Akadémia 11 tudományos osztályát képviselő külső tag tart előadást. A konferenciát egy villányi kirándulással zárjuk.
A szervezőbizottság döntése alapján az esemény anyagi feltételeit saját erőből, kizárólag a
külső tagok adományaiból biztosítjuk, minden állami és politikai hozzájárulástól mentesen. Ezáltal mintegy újjáélesztenénk gróf Széchenyi István hozzájárulását az Akadémia alapításához, amikor 1825-ben így szólt: „…felajánlom egy évi egész jövedelmemet, mely 60.000 forintból áll, s az a felállítandó magyar tudós társaság alapjához csatoltassék.” Ezen nemes szándék nevében kérjük a tagtársak bőkezű támogatását és természetesen számítunk a programon való részvételükre a 2025. évi MTA közgyűlését követő napokon, május 8–10. között.
Amint az a Szimpózium programjából kitűnik, a 6 egy órás Nobel- és Abel-díjas díszelőadás
mellett az Akadémia 11 tudományos osztályának a szervezőbizottság által kiválasztott külső
tagjai is tartanak 1-1 fél órás előadást. A szervezők a 6 plenáris előadó teljes utazási és
tartózkodási költségeit szándékozzák fedezni.
Ezenkívül egyeztetés alatt van az MTA vezetőivel, hogy a Székházban egy márvány
emléktáblát is elhelyezhessünk, lehetőleg a Szimpózium ideje alatt. Az emléktábla szövege
ugyan még nem végleges, de lényegében ezt fejezné ki: „Emlékeztetőül a Magyar
Tudományos Akadémia külső tagjainak hozzájárulásáról a magyar tudomány hírnevének
öregbítéséhez. Dátum, hely.”
A konferencia és az emléktábla költségeinek fedezésére előzetes számításaink alapján
körülbelül 30,000 USA dollár összegre van szükség. Célunk, hogy az önkéntes adományokból származó bevételeket teljes átláthatósággal kezeljük. Eddig már tízezer dolláros támogatást gyűjtöttünk össze.
A honlapon lehetőség van előzetes regisztrációra, melynek célja a résztvevők számának és
igényeinek felmérése. Ennek tükrében tudunk kedvezményes árakat igényelni a különböző
rendezvényekre, illetve a hotel szobákra. A budapesti hotel foglalás a csoportos foglalási ár
szerint a résztvevők egyénileg intézik, míg az egyéb, az AMAT által szervezett programok költségeit, a villanyi hotel foglalásokat, a vacsorát a Pesti Vigadóban, valamint az utazást
Villányba hitelkártyával, vagy az alábbiakban részletezett átutalási lehetőségek bármelyikével lehet majd rendezni. Amennyiben igény van rá, a Magyarországon bejegyzett, az Amerikai Akadémikusok Alapítvány MHB-bankszámlájára is lehetséges USA dollárban vagy forintban is átutalni. Ezen igényüket kérjük, külön jelezzék.
Az anyagi támogatás lebonyolításához létrehoztuk a https://mta200-support.org/ honlapot,
ahol hitelkártyával vagy közvetlen banki átutalással lehetséges a hozzájárulásokat
lebonyolítani. A hitelkártyás fizetés nem jár levonással, ezzel szemben az átutalás költségét
(35 USA dollár) sajnos a bank levonja a hozzájárulásból. Az Amerikai Egyesült Államokban
adófizető támogatóinknak, tekintettel arra, hogy az AMAT bejegyzett 501-3(c) jótékonysági
szervezet, igény szerint személyre szólóan az adakozás összegére vonatkozó adózási
törvényeknek megfelelően az adomány összegéről tanúsítványt tudunk kiadni, amennyiben
az adózási lakcímüket emailen ([email protected]) megküldik. Arra is van lehetőség,
hogy a hozzájárulásáról „regisztrációs költség” címen bizonylatot állítsunk ki.
Fontos határidők:
Részvételi szándék – Június 15, 2024
Hozzájárulás a költségekhez (payment date) – November 30, 2024